Obama váratlanul Afganisztánba utazott
Az amerikai elnök csak ország katonáit látogatja meg, Karzai elnökkel nem találkozik.
Az amerikai elnök csak ország katonáit látogatja meg, Karzai elnökkel nem találkozik.
Barack Obama szerdán tett rövid sétát hivatala, a Fehér Ház körül, lejattolt a turistákkal, spéci fehérházi M&M's cukorták osztogatott a gyerekeknek, meglátogatta a hotdogárust, mindenkitől megkérdezte, hogy hívják, ölelkezett, fotózkodott, amikor pedig egy fiatal lány arról érdeklődött, hogy ő tényleg a valódi-e, azt felelte: Igen, az vagyok, nem viaszbábu. Nézegessen fesztelen perceket Obamával!
Egyre több ország módosítja a GDP összetételét, egy éve az USA emelte 500 milliárd dollárral az ország gazdasági teljesítményét, miután átalakították a GDP számítását. A közelmúltban Görögország, az Egyesült Királyság és Nigéria is így tett, Olaszország pedig most követi ezen országok sorát. Az olaszok ezentúl a prostitúciót és az illegális drogkereskedelmet is beszámolják a GDP-be.
Az Egyesült Államokban váratlanul előkerült egy fiatal nő, akit tíz évvel ezelőtt elrabolt, fogságban tartott, szexuálisan kihasznált, majd házasságra kényszerített egy férfi, akitől a lánynak egy gyermeke is született – közölték a hatóságok.
Washington cáfolja azt a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadároktól származó híresztelést, amely szerint tucatnyi, a kijevi kormány oldalán harcoló CIA- és FBI-alkalmazott halt meg Ukrajnában.
Az észak-afrikai biztonsági helyzet romlása miatt Washington egy gyorsreagálású tengerészgyalogos kontingenst vezényelt Dél-Olaszországba – közölte szerdán a Pentagon.
Montanában eladó egy fából készült villa az erdő mélyén – a belmagasságot a norvég templomok ihlették.
A Kaliforniai San Diegóban eladó egy modern luxusvilla, mely letisztult stílusával, világos homlokzatával a Hold környezetébe is teljesen belesimulhatna.
Ünnepi csúcsforgalom lesz az Egyesült Államok útjain a következő napokban: az AAA autósszövetség szerint több mint 36 millió amerikai tesz majd meg 80 kilométeres vagy annál hosszabb távolságot a közutakon a hétfői Megemlékezés napjával záruló hosszú hétvégén, és közülük csaknem 32 millióan autóval.
Őrizetbe vették az Egyesült Államokban az Interpol-körözés alatt álló Z. Mária Lucát, aki a gyanú szerint kábítószert terjesztett, valamint egy hitelkártyacsaó társasággal állt kapcsolatban.
Levelet írt Orbán Viktornak harminc zsidó származású amerikai képviselő, akik a Szabadság téri német megszállási emlékmű építése ellen tiltakoznak.
Ötven amerikai demokrata szenátor kérte csütörtökön közös levélben Roger Goodelltől, az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) biztosától, hogy vesse latba befolyását a Washington Redskins focicsapat nevének megváltoztatása érdekében.
A kaliforniai Santa Monicában eladó egy 20. század elején épült luxusvilla, melyet több mint 4,4 millió dollárért kínálnak eladásra.
Egy dél-dakotai apuka saját biciklitípust hozott létre, miután azt látta, hogy a boltban vásárolt tricikli használatát egyáltalán nem élvezte kétéves kisfia. A Strider Bikes hétéves működése alatt majdnem 700 ezer biciklit adott el, tavaly 10 millió dolláros árbevételt produkált a cég.
Nemcsak Európában, hanem az Egyesült Államokban is egyre többen bicikliznek, és korántsem szabadidős célból, hanem már a munkahelyre is cangával járnak a dolgozók. A MarketWatch most összeszedte, hogy melyek azok a gazdasági előnyök, melyek a bringázásból származnak.
Lesodródott az útról és az oldalára borulva állt meg egy X3-as BMW a Massachusetts állambeli Ashlandben, az Egyesült Államokban. Ez még nem is lenne túlságosan meghökkentő, az viszont igen, hogy mivel indokolta a balesetet a sofőr…
Nem túlzás azt állítani, hogy csodával határos módon menekült meg egy 8 éves kislány Philadelphiában, az Egyesült Államokban: egy balesetező lopott autó sodorta el, amelyet épp a rendőrök hajszoltak.
Egy New York-i dizájnert megihletett az, hogy a koldusok kávéspoharakba gyűjtögetik a kéregetett pénzt, és ezt az ötletet felhasználva a pohár dizájnját felhasználva saját pénztárcát dobott a piacra. A bevételek egy része pedig egy hajléktalanokat támogató civil szervezet részére megy.
Elképesztő motorbalesetet rögzített egy biztonsági kamera az Egyesült Államokban, Missouriban: szinte csodával ér fel, hogy a figyelmetlen autósnak ütköző motoros a saját lábán távozhatott a helyszínről.
Detroitban egészen potom áron eladó egy 7 hálószobás, 5 fürdős ház: mindössze ezer dollárt kérnek érte. A csődben lévő városban több ingatlant is nyomott áron terveznek értékesíteni, hogy ezzel próbáljanak embereket vonzani az elnéptelenedő területekre.